köztársasági elnök

Aláírta Áder a plakáttörvényt, megfosztási eljárást kezdeményez a Jobbik

Áder János államfő pénteken aláírta a plakáttörvényt, azaz nem talált benne alkotmányos aggályt. A Jobbik emiatt kezdeményezi a napokban már belengetett válaszlépést: az államfői tisztségtől való megfosztási eljárást. Arra hivatkozik, hogy a plakáttörvény érinti a pártok finanszírozási helyzetét, így csak kétharmados törvénnyel lehetett volna elfogadni a módosítást, márpedig azt egyszerű feles többséggel verték át a kormánypártok múlt héten a parlamenten. Szinte kizárt, hogy a megfosztási eljárás végigmegy, ami azt jelentené, hogy Áder János elveszítené tisztségét.

Újraválasztották Áder Jánost

Első körben nem szerezte meg a győzelmet Áder János, a második körben azonban sikerült, így újabb öt éven át tölti majd be az államfői címet.

Köztársasági elnököt választ a parlament

Az Országgyűlés ma két jelölt közül választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét: a Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt ajánlotta, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatja.

Óriási fordulat: a levélben szavazókon dőlt el az osztrák elnökválasztás

A közel 700 ezer levélben leadott szavazat összeszámolása után Alexander Van der Bellen, a Zöldek által is támogatott jelölt ledolgozta 144 ezer szavazatos hátrányát, és átvette a vezetést a radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjétől, Norbert Hofertől - írja az Index. Ezzel megakadályozták, hogy az EU-ban elsőként szélsőjobboldali államfő kerüljön hatalomba.

Balog Zoltán is esélyes az államfői posztra

Balog Zoltánt látná legszívesebben az államfői székben Orbán Viktor 2017-től, ha Áder János nem vállal még egy ciklust - értesült a Népszabadság. A kormányfőhöz közel álló forrásoktól úgy tudják, az emberi erőforrások miniszterét az a Kövér László ajánlotta a kormányfő figyelmébe, akit sokan a legesélyesebbnek tartottak a posztra.

Áder két törvényt dobott vissza

Megfontolásra visszaküldött pénteken a parlamentnek Áder János köztársasági elnök két elfogadott jogszabályt, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását - számolt be az MTI. Az épített környezetről szóló jogszabály módosításával a parlament újraszabályozta a plázák építésének lehetőségét, a kereskedelmi törvény átírásával pedig 2018-tól megtiltotta a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. Áder Jánosnak mindkét törvénymódosítással kapcsolatban kifogásai vannak, ezért az elfogadott módosításokat nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte őket a Háznak.

Orbán elárulta: idő előtt távozna

Orbán Viktor mégiscsak a Sándor-palotába költözhet. Miniszterelnökké választása után szűk körben komoly és reális lehetőségként ő maga beszélt arról, hogy Áder János megbízatásának lejárta után, 2017-ben elfogadhatja a köztársasági elnöki jelölést - értesült a Népszabadság.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.